..
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
...
Fogadd el hogy úgysem lesz soha igazad. Neked nem lehet.
#65
Te, barátnõm, otthonom, a visszavezetõ utam, az elõre vetett pillantásom, a jelenem, az egykorom, és a közbenem. A felbukkanásom, a visszatérésem, Te, az én hovám és honnanom, A négy falam, ágyam és asztalom. Nyitott ablakom a világra, A folyóm, erdõm, udvarom, mezõm. Színes halaktól nehéz hálóm, Te, sivatagom és tengerem, Kezdet és vég nélküli képeskönyvem. Te, barátnõm, idõm, Te, börtönöm, végtelen messze, ajtó nélkül, rácsok nélkül. Te, szabadságom, ott tartasz engem, fogságban egy becsületszóval, amit szívesen adnék neked ismét. Nyitott ablakom a világra, Forró nyári napom a réten, Egem, szürke és felhõktõl nehéz, Te, sivatagom és tengerem, Kezdet és vég nélküli képeskönyvem. Te, barátnõm, bajtárs, az utamon, jó tanácsom, torkom, Simonom és Kyrenem, aki zuhanás közben is mellettem állsz amikor mindenki más már egy erõsebb oldalon áll. Nyitott ablakom a világra, Forró nyári napom a réten, Egem, szürke és felhõktõl nehéz, Te, sivatagom és tengerem, Kezdet és vég nélküli képeskönyvem. A szabadságom, halálos ítéletem, Te, eljátszott lélekgyógyítóm, Te vagy nekem a merülésben, A szénaszál, ami a vízben úszik, Az utolsó esély, ami maradt. A fáklya, mely utat mutat. Nyitott ablakom a világra, A folyóm, erdõm, udvarom, mezõm. Színes halaktól nehéz hálóm, Te, sivatagom és tengerem, Kezdet és vég nélküli képeskönyvem.#64
A mostani állások szerint a nyár rengeteg új dolgot adott nekem. Valahogy átalakultam, átalakítottak ahogy még senkinek sem sikerült. Olyan szintű - egyes barátok szerint már kissé túlzott - ragaszkodás és olyan jövőkép alakult bennem ki, amiről úgy gondoltam, hogy velem nem történhet meg. Mert ez nem a nekem rendelt sors, hisz ezt már bizonyította az eddigiekben. És mégis megtörtént. És csak hogy teljesen őszinte legyek egyáltalán nem bánom. Valahogy révben vagyok, bekerültem egy olyan körforgásba ami úgy érzem senkinek sem árt, és van akinek még segít is. Többek közt persze nekem. Rettentő magas fokon vagyok szerelmes, eddig még ennyire soha, pedig voltam már. De ez más. Ez a totális biztonságot hozó, teljes önfeláldozással járó, amikor a különválás pár órára egy jobb kéz, vagy más végtag elvesztésével egyenlő. Ami igenis tudom hogy totálisan megrémiszti a másikat. De nem tudok tenni ellene, és nem is akarok. Hogy őszinte legyek, nem érzem ezt olyan rossznak. Nem vagyok mániákus, nem leszek pszichopata ha mással van és nincsenek féltékenységi rohamaim. Egyszerűen most teljesen függök valakitől. És szeretném hogy ez így maradjon.
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.
#63
Önző vagyok hogy azt érzem amit, de mindenki önző aki szerelmes.persze hogy az
Mindig azt gondoltam, hogy egy kompromisszum képes ember vagyok. Az aki tudja mit akar, el is akarja érni, de ezért nem lép át embereken. Mostanára rájöttem, hogy ez nem teljesen igaz. Érzem, hogy ha valami nem lehet az enyém, vagy csak várnom kell rá, valami állatias tör elő belőlem. Törtetek, és megteszek mindent hogy az enyém legyen. És ahogy anyám mondaná - és mondta is már nem egyszer - ha valamit én nagyon akarok, azt gondolkodás nélkül megszerzem magamnak.
Úgy érzem túl célratörő lettem. De aztán rájöttem hogy ez már népbetegség lett ebben a borzasztó világban. Hisz rajtam is rengetegen léptek már át, és pont ott, az akkor megmaradt poraimon, és szenvedésemen esküdöztem magamnak, hogy ezt többé nem hagyom. Vajon rossz embernek számítok azzal, hogy átalakulok olyanná amilyenné a kor és a benne élő ideák kérik? Vagy csak gyenge vagyok?
Vagy csak egyszerűen mentegetem magam azzal, hogy ezek az új jelek rajtam valaki más hibája, pedig csak egyszerűen gonosz vagyok?
Valahol azt hallottam, hogy a valódi gonosz emberek nem mondják magukról hogy gonoszak.
Ez is csak mentegetőzés?
írta: csellengo, 2009. júl. 23. 21:24 - címkék: éppmost, érzés, gondolat, saját, váratlan és kategóriák:
-
még nincsenek kommentek
amikor a farok csóválja a kutyát
Nézem a fehér üres lapot, esetleg kijelzőt magam előtt, és annyira szeretnék írni, de valahogy csak minden gúnyosan tekint vissza rám. Nem adnak ihletet az egyébként megnyugtató és remek érzéseim, sem valahonnan-i benyomásaim, és semmi nem vezet arra hogy kialakuljon bennem valami róla. Üres vagyok, mint az előttem heverő papír, amire más esetben írnék vagy rajzolnék. Nem nyújt semmit az ami felháborít, és csak percnyi szalmalángnyi elmondanivalóm akad egyes beszélgetések hellyel - közzel kínos részletei után. Valahogy olyan mintha minden ami most van megtalálta volna a helyét bennem, semmi nem tengődik tétlenül, és nincsen elvarratlan szál ami esetleges aggódásra adna okot. Vagy ha van is olyan amin tudom hogy aggódni kéne, az sem hoz lázba. valahogy csak egy - egy röpke pillanatra fog el a kétségbeesés ami visszavezethető a problémákra, vagy (remélhetőleg) képzelt gondokra. Mintha a lényem nyugodna le. Ha ezzel jár az idő múlása, akkor sosem szeretném. Szívesen aggódom, ha azzal megelőzhető ez a fásultság ami most azokban a vészterhes témákban helyet szorított magának. Valahogy csudamód szenvedélytelen lettem. Mintha az eddigi összevont sok -mostanára- feleslegesnek tűnő aggódás egyszerűen kiszipojozta volna belőlem az eddig olyan makacsul és állhatatosan meglévő esetlegesen csak bujkáló feszültséget. Azért hiányzik. Hisz baljóslatúnak tűnik. De lehet hogy csak működik a belső riasztó amely vagy arra figyelmezet, hogy elég az eddigi megfeszített idegeskedésből, vagy tényleg egyszerűen nincs ok az aggodalomra.
És vajon mi okból próbálom magammal elhitetni hogy nem aggódom, amikor ezen bejegyzés alapján nagyon is?
És miért analizálom magam, úgy akár egy kívülálló engem, vagy én egy számomra teljesen jellegtelen és személytelen próblémát.
És mi ez a fellelhető fogalmazási áradás ami itt kiszakadt belőlem, mikor megint olyan témáról rovom a sorokat hosszú egymásutánságban ami voltaképpen semmiről nem is szól?
Talányok kedves olvasóim, rendkívüli talányok.
írta: csellengo, 2009. júl. 12. 10:07 - címkék: éppmost, gondolat, kezdődik, oknélkül, saját, váratlan és kategóriák:
-
még nincsenek kommentek
#60
Azt álmodtam hogy egy kéz siklik végig a tarkómon. És hirtelen ébredtem ez után. Nem volt kéz. Nem voltál te sem velem. Átfordultam a másik oldalamra, és belefúrtam a fejem a párnámba. Nem bírom. Akár még egy perc is nélküled és meghalok. Nem kapok levegőt ha nem vagy velem, és függetlenül a percek folyamatos egymásutánságától, minden szabálytalan és szétszórt. Semmi nincs a helyén, sehogy nem áll össze a napom. Hányszor de hányszor megesküdtem már hogy nem leszek soha ennyire szerelmes?! Hányszor ígértem meg magamnak, hogy óvom lelkem a fájdalomtól? De nem tehetek ellene. A génjeimbe van kódolva, hogy ha szeretek, azt csak tiszta szívből, teljes lángon égve tehetem. De már nem is bánom. Hiszek ebben. Naivan, törtetően és kiszámíthatatlanul hiszek a szerelemben.
Énekek éneke
Csókoljon meg engem az õ szájának csókjaival; mert a te szerelmeid jobbak a bornál. Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy, a te szemeid olyanok, mint a galambok. Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemeid galambok a te fátyolod mögött; a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyérõl szállanak alá. Mindenestõl szép vagy, én mátkám, és semmi szeplõ nincs benned! Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem, megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével, a te nyakadon való egy aranylánczczal! Mely igen szépek a te szerelmeid, én húgom, jegyesem! mely igen jók a te szerelmeid! jobbak a bornál, és a te keneteidnek illatja minden fûszerszámnál! Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint a Libánusnak illatja. Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfõ! A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, cziprusok nárdusokkal egybe. Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle temjéntermõ fákkal, mirha és áloes, minden drága fûszerszámokkal. Az õ orczája hasonlatos a drága füveknek táblájához, a melyeknek illatos plántákat nevelnek; az õ ajkai liliomok, melyekrõl csepegõ mirha foly. Az õ kezei aranyhengerek; melyek befoglaltattak topázba; az õ teste elefántcsontból való mû, zafirokkal megrakva. Az õ szárai márványoszlopok; melyek tiszta arany talpakra fundáltattak; az õ tekinteti, mint a Libánus; tetszetes mint a czédrusfa. Az õ ínye édességek, és õ mindenestõl fogva kívánatos! A te köldököd, mint a kerekded csésze, nem szûkölködik nedvesség nélkül; a te hasad mint a gabonaasztag, liliomokkal körül kerítve. A te két emlõd, mint két õzike, a vadkecskének kettõs fiai. A te nyakad, mint az elefánttetembõl csinált torony; a te szemeid, mint a Hesbonbeli halastók, a sok népû kapunál; a te orrod hasonló a Libánus tornyához, mely néz Damaskus felé. A te fejed hasonló rajtad a Kármelhez, és a te fejeden hajadnak fonatékja a biborhoz, a király is megköttetnék fürteid által! Mely igen szép vagy és mely kedves, oh szerelem, a gyönyörûségek közt! És a te ínyed, mint a legjobb bor, melyet szerelmesem kedvére szürcsöl, mely szóra nyitja az alvók ajkait. Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kiván õ!írta: csellengo, 2009. jún. 1. 20:40 - címkék: biblia, érzés és kategóriák:
-
még nincsenek kommentek
#58
Ha valami nem tetszik neked bakker az nem feltétlenül rossz. Amit meg nem ismersz arról ne mondj véleményt. Ennyi.álom
Azt álmodom, hogy az életem egy kezemben fekvő gyermek. Egy folyóparton állok vele, nézem, ahogy sodorja a víz a benne úszó életet. Aztán hirtelen a gyermek sírni kezd. Benne van mindenem. A vágyaim, a magánéletem, a családom, a szerelmem, az engem körülvevő hatások. A gyermek rázkódik, zokog, az arcocskája piroslik a szenvedéstől. Próbálok rajta segíteni, minden lehetőt megteszek, de semmi sem segít. Lassan érzem, hogy pattanásig feszülnek az idegei, a szervezete túlhevül, a szivecskéje szinte kitöri a mellkasát, a pulzusa rohamosan nő, az erek kidagadnak a nyakán, már fulladozik a könnyektől, nem jut levegőhöz. Ezzel párhuzamosan körülöttem vihar támad, a folyó háborog, a fákat tépi az örjöngő szél, minden zokog és borzong. Kétségbeesetten próbálok segíteni és segítséget kérni, de semmi és senki nem jön. És akkor hirtelen vége. A gyermek megszünik lélegezni. A kis test leáll. A vihar elül. Körbenézek és mindenhol a pusztulás néz rám vissza. Kitört ágak, halott csend. És a gyermek hirtelen elveszti emberi formáját. Csepfolyóssá válik, és én zokogva próbálom a lezemben tartani, de az megállíthatatlanul csurog ki az ujjaim közül, és csöpög a vízbe, ahol pillanatok alatt feloldódik. A kezemet már csak a rózsaszínű cseppek szennyezik. Már nem látok a könyeimtől. Semmit nem hallok csak a saját zihálásom, és a kezemről lecsöppenő cseppek hangját. Érzem ahogy bennem lassan összedől minden. Hiszen odalett az életem. Mindenem. Az álmaim, a szerelmem, a családom, még a félelmeim is. Semmim sem maradt. semmi. És csak magamat tudom hibáztatni. nem sikerült összetartanom. szétfolyt. Aztán felébredek. És semmi különbség.írta: csellengo, 2009. máj. 11. 22:04 - címkék: éppmost, érzés, gondolat, saját és kategóriák:
-
3 komment
Kovács Ákos: A világ legvégén
Készséges vagy És szép De ha kell, hát megcsúnyulsz Idegenként is Az otthonom vagy Ahogy mohón hozzám nyúlsz Lehetnék hálás ezért Vagy sírhatnék Hogy néha máshoz is jó vagy De ha az öledbe bújok Nem érdekel Az sem, hogy lesz-e holnap És ha holnap lesz is, Leszel-e benne Te Vagy leszek-e én Nem fáj a kérdés, Hogy van-e igazság A világ legvégén Szépséges vagy És kész Vágyad nem alszik soha Anyanyelved A testbeszéd Te vagy az éjjel menyasszonya Lehetnél másé talán Vagy mindenkié Az enyém biztosan nem vagy De ha az öledbe bújok Nem érdekel, Az sem, hogy volt-e tegnap És ha tegnap volt is, Voltál-e benne Te Vagy voltam-e én Nem fáj a kérdés Hogy van-e igazság A világ legvégén Ha egyetlen óra lenne az élet Az utolsó percét Benned töltenémírta: csellengo, 2009. máj. 10. 15:50 - címkék: dal, éppmost, érzés, idézet, kezdődik, váratlan, vers és kategóriák:
-
1 komment
#55
Úgy érezte ennél már nem tud méllyebre süllyedni... Hisz amit lehetett elrontott. Minden összedőlt körülötte, és nem tudta melyik süllyedő hajóról mentse azt ami még menthető. Aztán feladta. Ahogy Murphy is mondja: "Ami elromolhat az el is romlik". Most már ő is inkább ezt a hitet vallotta, pedig hét elején még optimistább volt. Nem ez nem igaz. Már akkor is tele volt a töke. Bakker.#54
jól esik a bús szívnek hogyha panaszolhat ha a maga bújából másoknak is adhat ó én édes galambom ó jaj hogy szeretlek százezerszer napjában én megemlegetlek még éjjel is álmomban képedet ölelem de amikor ébredek csak hűlt helyed lelem Tudom hogy visszajössz, tudom hogy várni fogsz, tudom hogy szeretsz, tudom hogy vágsz. És ennyi elég nekem az életben maradáshoz. Te.búcsúzás
egy tengerparti stégen állok. éjszaka van. sötét és áttetsző. köd nehezedik a fodrozódó víz fölé. hideg van. a karom lúdbőrözik, a fogam vacog. egy hervadt rózsát tartok. a szoknyám alja vizes, a csupasz talpam érzi az alatta lévő fa erezetét. friss illat szál a levegőben, víz, fa és a hervadt rózsa illata keveredik a könnyeimével. érzem az ízét a számban, a sós cseppek keverednek a nyálammal és szétáradnak a számban. még érzem az utolsó csókod az ajkamon, hallom az utolsó sóhajod, amivel tőlem búcsúztál, és a világtól amelyben éltél. látom magam előtt az utolsó mosolyod, és a pillantásod, mely azt üzente, hogy minden jobb lesz. hogy nem kell aggódnom. köszönöm neked hogy megtanítottad, hogy sohasem késő, és mindig jöhet jobb. pont akkor amikor az ember nem számít rá. nagyon fáj hogy már nem lehetsz velem többé, de érzem hogy nem vesztem el. te megmentettél. megmentettél azzal hogy ha csak egy kevés időre is, de őriztél engem. hogy szerettél. nagyon hiányozni fogsz, és sohasem feledlek el. nyugodj békében..
Elkezdek egy gondolatot és nem tudom végigírni, végigmondani, megértetni. Csapongok az érzések között, a gondolataim előbukkannak majd nyelvet nyűjtva elfutnak. Tavasz van és nem tudok egy helyben megülni. Vágyom arra a helyre ahol űgy éreztem, csak én vagyok és a körülöttem elterülő természet. Ahol nem aggódtam, és nem sürgettem. Vágyom a csendre, a melegítő napra, arra hogy úgy érezzem semmi nincs ami miatt idegesnek kellene lennem. De nem lehet. Messze már az az idő, és ki tudja mikor jön el újra. Hiányzik. De itt legalább van más ami visz előre az utamon. A céljaim megvannak. Már csak az kell, hogy a mostani erőm és eltökéltségem kitartson.írta: csellengo, 2009. ápr. 5. 16:48 - címkék: éppmost, érzés, gondolat, kezdődik, saját, váratlan és kategóriák:
-
még nincsenek kommentek
TE
Mindenki mást lát. Van aki szerint semmi gond. hogy még irigyel is téged. Van aki szerint a kommunikáció a legfontosabb. Van aki szerint a legjobb ha kizárod az egészet. Hogy majd megoldódik, csak ne stresszelj rá. Van aki azt mondja örülj hogy legalább az van ami van. Mert neki még annyi sem. Van aki úgy gondolja, hogy a legjobb ha azonnal mindent változtatsz. Van aki pedig leszarja, hogy mi van veled. Sőt van aki még le is néz, hogy levegőt veszel a közvetlen közelében. Már csak eg kérdés van. Hogy TE mit gondolsz a saját helyzetedről.Már meg ne haragudj, de neked kéne tudnod, hogy mit kell tenned. A saját megérzéseidre kéne hallgatnod. Oké. Tudom, hogy nincsenek. Nade hé. Legalább tegyél úgy mintha lenne. Hogy magabiztosnak tűnj. - hisz ezt követeli meg a környezeted. Azok a fránya elvárások. A fenébe is! Miért akarsz megfelelni?! Azt tedd amit gondolsz! Mit vársz?! Hogy a világ istenít, ha nekik megfelelően cselekszel? Hogy attól jobban fogod magad érezni, ha megfelelsz nekik?! NEM! Úgy is kivet a tömeg. Ne érts félre nem azt mondom hogy mindenki eredendően rossz. Csak hogy ha tömeg van, akkor az elnyom. A tömeg összeolvad egy nagy felédforduló arccá, és követeli, hogy beolvadj. Nem akarhatod ezt. Légy szabad. Hidd el megérdemled. Csak magadnak kell megfelelned. Csak a saját szabályaid szerint szabad élned. Persze az elején nehéz. Senki nem modta hogy nem. De minden a harcról szól már. A harc nem rossz. Csak tedd tudatosan. Tudd hol vannak a határaid, és a környezteted határai és csak tudatosan lépd át őket. Merj élni.írta: csellengo, 2009. márc. 23. 17:32 - címkék: éppmost, érzés, gondolat, oknélkül, saját, váratlan és kategóriák:
-
9 komment
#50
csak nem lett tárva az a bizonyos ajtó. gyáva vagyok. nézzétek el.#49
Mond el mi bánt- -a gondolat lever hogy nincs jókedved... bármi történt ne titkolózz, nem akarom, hogy szenvedj... nem jó ez így: miért reszketek, miért félek, hogy baj van? nem jó nekem hogy fájsz nagyon- -veled vagyok a bajban. Csak szólj nekem és ott leszek: megvígasztallak halkan... (álomtündér)........
állok. te is álsz. mintha nem lenne semmi. kérdezed is. mondom persze hogyne mondanám. semmi. jó. én is mondom. jó. és jó. pedig dehogynincs. már hogyne lenne. mindig van. valami mindig van. apróságok. érzések hangulatok gondolatok. momentán meghalok. mint mindig ha itt álsz. látod hogy állok csendben. csendben. abszurdum. kiabálok. hogy érints meg. hogy érj hozzám. szólíts meg. mondj bármit. hogyhogy nem hallod? hogy megfulladok. hogy levegőt sem kapok. de már jobb is. hozzámértél. perzsel a bőröd. kihagy a szivverésem, hogy utána őrült tempóval próbálja behozni a kimaradást. őrült vagyok. persze tudom én ezt. de édes őrület. szégyenlem sajnálom de ez van. tűzből vagyok. csak perzselve teljes lánggal tudok élni. és ........-